Kiabálni valószínűleg te sem szeretsz. Viszont emberi dolog, hogy amikor hirtelen dühösek leszünk, akkor nem a józan eszünkre hallgatunk. Mielőtt belemelegednénk a témába, szeretnénk letisztázni, hogy nem vagy rossz anya akkor, ha időnként felemeled a hangodat.
Állj meg egy pillanatra és mérd fel a helyzetet
Van az a pont, amikor nem tudatosan, de szinte már minden apróságra felemeled a hangod, nemcsak azokban a szituációkban, amikor jogos a fellángolásod. Ennek hátterében általában olyan tényezők állnak, mint a kimerültség vagy leterheltség – és nem az, hogy a gyermek rosszabbul viselkedik, mint egyébként.
Ha úgy érzed, az utóbbi időben ez többször fordul elő, akkor azt javasoljuk, gondold végig, milyen helyzetek váltják ki. Nem fogad szót? Nem figyel rád? Követelőzik? Keresd meg az okot, mert ha ezt megtaláltad, akkor a megoldás is kézenfekvő lesz.
A nyugtalan gyermeknek például adhatsz feladatot, a figyelmetlenséget pedig az estek többségében fizikai kontaktussal kezelheted – korábban már említettük, hogy az érintésnek milyen nagy ereje van.
Törekedj a következetességre
A szituációtól függően válts hangnemet, vagyis az „én vagyok az anyuka” stílusú parancsolgatás helyett kérd ki a véleményét, így elérheted, hogy rád figyeljen. Többször említettük már meséket is, amelyek ilyenkor szintén a segítségedre lehetnek. Lehet a főszereplő egy kedvenc főhőse vagy akár őt is a történet középpontjába helyezheted.
Tudjuk, mennyire nehéz türelmesnek maradni a különböző szituációkban, de tisztáznod kell magadban, hogy hosszú távon csak a következetes megoldásokkal érhetsz el eredményt. Amennyiben túl gyakran, szinte mindenért kiabálsz a gyermekkel, akkor nem tud majd különbséget tenni az apró csíntevések és a komolyabb „bűnök” között.
A lényeg tehát, hogy felismerd az egyes helyzetek közötti különbséget.
Két tanács a konfliktuskezelésre
A következő két ötlet segíthet abban, hogy tudatosan tudd kezelni azokat a helyzeteket, amikor kijössz a sodrodból.
Az egyik, hogy próbáld meg elképzelni magad kívülről. Vajon mit látnál? Egy komédiába illő vagy egy elborzasztó jelenetet? Ha kizökkented magad egy pillanatra, képes leszel racionálisabban és higgadtabban kezelni a helyzetet.
A másik tippünk a suttogás. Ez elsőre talán furcsának hangzik, de hidd el, a gyermek meg fog nyugodni és abba fogja hagyni a zavaró tevékenységet, mert kizökkented azzal, hogy másképpen reagálsz, mint ahogyan várta.