Sokan sokféle gondolatot, érzést hozunk magunkkal gyerekkorunkból. Van, akinek hiányérzete van biztatás terén, van, akit pedig egészséges önbizalommal vérteztek fel a szülei, míg mások tulajdonságait talán túlságosan kiemelték igyekvő gondoskodásukban. Mi a jó hozzáállás, hogyan dicsérjünk okosan?
Ahhoz, hogy túlzásba se vigyük és alul se becsüljük a dicséret fontosságát, mindenképp gondoljuk át a saját élményeinket, hiszen tanulhatunk a gyerekkorunkból hozott érzésekből és az ezekről felnőttként megfogalmazott gondolatokból.
Jól esett volna több dicséretet kapni, vagy csak egyszerű biztatást különösebb apropó nélkül? Pont, hogy idegesítővé vált egy idő után szüleink állandó, néha tényleg ok nélküli rajongása?
Figyeljünk oda arra, hogy most már mi vagyunk a szülők, és kialakíthatunk vagy megszüntethetünk olyan szokásokat, amik nekünk esetleg hiányt vagy épphogy frusztrációt jelentettek.
Amit semmiképp se felejtsünk el, hogy a gyerekeink nem mi vagyunk. Mindenképp szükséges mérlegelnünk azt is, hogy vajon a mi csemetéinknek szükségük van-e annál nagyobb, szóban kifejezett biztatásra, mint amit eddig kaptak, vagy talán pont, hogy vissza kell vennünk a segítőszándékú, hosszú távon talán mégis romboló ajnározásból. Minden gyerek önálló személyiség vágyakkal és érzésekkel, alakítsuk nekik megfelelően szülői szokásainkat.
A kellő biztatás viszont sose maradjon el, igyekezzünk megtalálni a saját és gyerekeink személyiségéhez is illő, egészséges mennyiségű dicséretet. Mutassuk ki, hogy büszkék vagyunk, éreztessük, hogy érdeklődünk a sikereik és az egyszerű mindennapjaik iránt is. Semmiképp ne felejtsük el szóval is kimondani, hogy fontosak, értékesek és ők a világon a legkülönlegesebbek számunkra.
Kreatív módot is találhatunk arra, hogy kifejezzük gyerekeinknek, mennyire különlegesnek is tartjuk őket. A tóalmási iskolaigazgató kezdeményezése remek példa arra, hogy lépten-nyomon dicsérhetünk úgy, hogy közben a gyerekeket nem hozzuk esetleg zavarba.
Nem kell megvárni a matek témazárót, a futóversenyt vagy a kézműves tábor végét, lehetünk gyengéden dicsérőek különösebb eredmények nélkül is, csak úgy önmagukért. Tegyünk egy-egy üzenetet az íróasztalukra, küldjünk egy sms-t nekik, vagy rejtsünk el egy cetlit az uzsonnájukba egy kedves üzenettel.
Fontos, hogy azt is megértessük a gyerekeinkkel, hogy nem az eredményeik határozzák meg őket, egy-egy tulajdonságuk miatt is lehetünk rájuk büszkék. Azzal pedig, hogy elismerjük és megdicsérjük őket, ők maguk is megtanulják értékelni saját személyiségüket.
Ti mire vagytok a legbüszkébbek gyerekeitekkel kapcsolatban? Írjátok meg nekünk kommentben és ne felejtsétek ezt elmondani a gyerekeknek is!
