A szeptember nem csak az új tanév kezdetét jelenti, ugyanis ez az időszak sok sportág esetében is egyenlő az új szezon kezdetével. A versenyeken, meccseken pedig a gyerekek minek örülnének jobban, ha nem annak, hogy szüleik büszkén szorítanak nekik a nézőközönség soraiból. De vajon minden gyerkőc várja ezt a pillanatot?
Egy amerikai kutatás során a 7 és 14 év közötti gyerekeket a szüleik sporteseményeken történő viselkedéséről kérdezték, illetve arról, hogy szerintük milyen szülői magatartás lenne az, ami igazán támogatná őket ezekben a pillanatokban.
A végeredményekből a szülők 3 csoportját hozták létre, melyeknek a jellemzőit most Nektek is bemutatjuk.
Őrült rajongók
Vannak szülők, akik igazi sportrajongók. Imádják, hogy gyermekük sportol, a meccshangulat hatására pedig a lelátó leghangosabb szurkolóivá válnak. Mindenki közül a leghangosabbak, szidják az ellenfél játékosait, extrém esetekben pedig van, hogy még az edző munkájába is beleszólnak.
Bármennyire is úgy érezzük, hogy mindez segíthet gyermekünknek, tudnunk kell, hogy ezzel csak őt hozzuk kellemetlen helyzetbe. Figyelme ilyenkor ránk összpontosul, és bármennyire is ügyes az adott sportban, ilyenkor könnyen hibázhat.
Önkéntes edzők
Ők lesznek azok a szülők, akik sokszor még az edzéseken is megjelennek, a versenyekre pedig nagy elvárásokkal érkeznek. Jobb esetben csak tippekkel látják el a gyerkőceiket, de néha még az is előfordul, hogy kritizálással próbálnak meg hatni rájuk.
Ahogy az előző esetben, itt is természetesen a jószándék vezérli a szülőket. Fontos viszont észben tartanunk, hogy mindkét viselkedésminta inkább megnehezíti a gyerekek dolgát, minthogy hozzájárulna a teljesítményükhöz.
Támogató szülők
Az elnevezésből már kiderülhetett számodra, hogy ennek a csoportnak a tagjai lesznek a legtámogatóbb anyák és apák, a szülők, akik fegyelmezetten, de mégis nagy lelkesedéssel buzdítják gyermekeiket. A többi versenyzőt, vagy az ellenfél csapattagjait is tiszteletben tartják, és nem kérdőjelezik meg az edző döntéseit sem.
A gyerkőcök ilyenkor a leghálásabbak, hiszen nem éreznek frusztráltságot a viselkedésünk miatt. Jelenlétünk és lelkesítő szavaink éppen elegendőek, hogy jó érzéssel töltsék el őket, és ezáltal még jobb eredményeket érhessenek el.
Forrás: sportorvos.hu, mindsetpszichologia.hu
